Épül a körforgásos gazdaság mintaüzeme
2022-re befejeződik az ország legnagyobb papír és csomagolóipari beruházása
Közel 20 milliárd forint értékű beruházással Európa egyik legmodernebb csomagolóanyag gyártó üzemét építi a Dunapack Packaging Dunavarsány határában. Az új gyár a körforgásos gazdasági folyamatok egyik legmodernebb mintaüzeme lesz, hiszen közel 90%-ban újrahasznosított papírból gyártanak majd.
Magyarország piacvezető, papíralapú csomagolóanyagot gyártó vállalataként a Dunapack Packaging Budapesten (Csepelen), Nyíregyházán és Dunaújvárosban is rendelkezik üzemekkel. A Dunavarsányi Ipari Parkban felépülő új egység első lépésben a Dunapack dunaújvárosi üzemének szerepét hivatott átvenni, de a létrehozott extra kapacitások révén a gyár új vevőket is képes lesz kiszolgálni a régióban. Az ütemterv szerint 2022 végén indul el a termelés a most épülő gyárban. Az új gyár több mint 100 új munkahelyet teremt, de a tervben lévő fejlesztésekkel ez a szám még tovább nő majd a jövőben.
„A csomagolóanyagok életünk számos területén jelen vannak, éppen ezért is kiemelten fontos, hogy ahol csak erre lehetőség van, korszerű, fenntartható technológiával gyártott anyagokat használjunk. A Dunapack üzemeiben kizárólag hulladékpapír felhasználásával készítjük a legmagasabb ökológiai elvárásoknak is megfelelő kartondobozokat, amelyekkel nap mint nap találkozhatnak a vásárlók a legkülönbözőbb területeken, a műszaki cikkektől kezdve az élelmiszerekig. Új üzemünkben az eddigieknél is korszerűbb hullámpapír csomagolóanyagokat tudunk majd gyártani, a legmodernebb fenntarthatósági elvárásoknak is megfelelő technológiával. Úgy gondoljuk, mindez nemcsak nekünk és partnereinknek, de a partnereink termékeit vásárló embereknek is fontos” – mondta el Anastassios Panayotopoulos, a Dunapack Kft. ügyvezető igazgatója.
A körforgásos gazdaság mintaüzeme épül
A széleskörű papír- és csomagolóanyag ipari, valamint újrahasznosítási tradíciókkal rendelkező Prinzhorn Csoport részeként a Dunapack Packaging kizárólag hulladékpapírból előállított hullámlemez (köznapi nevén hullámkarton) felhasználásával gyárt csomagoló megoldásokat. A Prinzhorn Csoporton belül, a Dunapack-kal szoros együttműködésben dolgozik a csoport két másik magyarországi leányvállalata is. A három cég együtt kiemelkedően hatékony környezetbarát ipari-üzleti körfolyamatot valósít meg, gyakorlatba ültetve át a fenntartható, körforgásos gazdaság alapelveit.
- Az első láncszem ebben a körforgásban a Hamburger Recycling Hungary vállalat, amely begyűjti a papír- és egyéb, a termelés során hasznosítható másodlagos nyersanyagokat.
- Ezt követően a Hamburger Hungária dunaújvárosi telephelyén a begyűjtött újrahasznosítható papírból magas minőségű hullám-alappapírt állít elő.
- Végül az újrahasznosított papírból készült alapanyag a Dunapackhoz kerül, ahol első osztályú és testreszabott csomagolóeszközöket gyártanak belőle, megvalósítva ezzel az újrahasznosítási körfolyamat utolsó láncszemét, amit követően a körfolyamat kezdődik elölről.
A Dunapack – a csoport két hazai leányvállalata mellett – kizárólag olyan papírbeszállítókkal működik együtt, akik FSC tanúsítvánnyal rendelkeznek, azaz eleget tesznek a nemzetközi nonprofit Forest Stewardship Council (magyarul Erdőgondnoksági Tanács) felelős erdőgazdálkodási előírásainak. A Dunapack gyáraiban továbbá a legmagasabb környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő vizes bázisú nyomtatási technikát alkalmazza.
A zöldmezős beruházás a modularitást szem előtt tartva került kialakításra, lehetővé téve a további kapacitásbővítést
„A 12 hektáros fejlesztési területen, 32.000 m²-es épülettel megvalósuló zöldmezős beruházást a későbbi kapacitásbővítés lehetősége céljából a modularitást szem előtt tartva tervezték. A hullámlemez gyártó gép kapacitása 250 millió m². Az üzemben a legfejlettebb technológiával dolgozunk majd, köztük a nagysebességű lemezgéppel, vagy a teljesen automata szerszám-, és klisé tároló, és a szintén teljesen automata belső anyagtároló rendszerrel”. – mondta Herku József, a Dunapack Kft. termelési igazgatója.
Az üzemben háromrétegű és ötrétegű hullámkartont fognak gyártani, melyek többek közt élelmiszerek, italok csomagolóanyagaként, zöldség- és gyümölcsrekeszekként, műszaki termékek csomagolásaként hasznosulnak. Az új üzemben a napelemek fogadásának előkészítésével és az e-autó töltők kialakításával a környezetkímélő erőforrások használatára is felkészülnek, míg a víz-, gőz- és áramfogyasztást folyamatos monitorozásával az energiaforrások hatékony felhasználására törekszenek.
A Prinzhorn Csoportról
A 16 országban 10 ezer főt alkalmazó Prinzhorn Csoport az újrahasznosító-, papír- és csomagolóipar európai piacvezetői közé tartozik. 2021-ben elért 2,1 milliárd eurós éves forgalmával e szegmens harmadik legmeghatározóbb vállalata Európában.
Az osztrák családi tulajdonban lévő Prinzhorn Csoport három üzletágból áll: Dunapack Packaging (hullámpapír alapú csomagolási megoldások), Hamburger Containerboard (hullám-alappapír gyártás) és a Hamburger Recycling (másodlagos nyersanyagok gyűjtése és kereskedelme).
A Dunapack Packaging vállalatcsoportban jelenleg 11 országban 24 hullámlemez papír csomagolóanyag gyártására szakosodott üzem működik, amelyek összkapacitása meghaladja 2,8 milliárd négyzetmétert a hullámlemez csomagolóanyag megoldások terén.
A Dunapack három magyarországi üzemében összesen több mint 600 főt foglalkoztat. A Csoport magyarországi gyárainak fejlesztése melletti elkötelezettségét mutatja, hogy az elmúlt években jelentős összegű beruházással tették zöldebbé és korszerűbbé a vállalategyüttes magyarországi üzemeinek működését.