A nyomtatás jelentősége a digitális világban

A Print Industry 2023. július 6-án megjelentetett cikkében Léonce-Michel Deprez nyomdász dossziéját foglalja össze, amelyben a nyomtatás fejlődésének jobb megértését boncolgatja, valamint azokat a változásokat, amelyek a nyomtatás történelmét jellemezték, és meghatározzák a jelenét.

Az új kommunikációs és információs technológiák forradalmasították az emberek közötti információátadást. Az írott szó már nagyon korán megjelent az emberi civilizációban, és az agyagtáblák, a kő, a papirusz és a pergamen után a 13. században az itáliai Fabrianóban működő papírmalmok megjelenése óta ez az anyag meghatározó az információ átadásában. A digitalizáció forradalmasította az írott szót és annak ipari sokszorosítását.

A háromrészes dossziéban Léonce-Michel Deprez, aki hosszú éveken át vezette a franciaországi Pas-de-Calais-ban található magazinokra, katalógusokra és szórólapokra szakosodott Deprez nyomdát, megosztotta elemzését a nyomtatási piac három nagy ágazatának – az ingatlanokkal kapcsolatos kommunikáció, a reklám és a könyvek – fejlődéséről és mai erősségeiről a digitális korban.

Miért érdekes az ingatlankommunikáció? – Digitális átalakulás és a papír előnyei

Jelentős változások jellemezték az ingatlankommunikációt a magánszemélyek, közjegyzők és ingatlanügynökök apróhirdetéseinek tekintetében. A 20. század első felében a nyomtatott sajtó uralta ezt az ágazatot, amely ezen időszak végére és az új évezredre fokozatosan áttevődött az online térbe és a szociális médiába. Annak ellenére azonban, hogy a papíralapú kommunikáció lecsökkent, teljesen nem tűnt el, és a mai napig – lokális szinten – meghatározó médium maradt, mint egy fontos eszköze a vevő és az eladó közötti fizikai kapcsolattartásnak.

Digitális és nyomtatott reklám: kihívások és kilátások

Az új technológiák forradalmasították a nyomtatott hirdetések üzleti modelljét. A digitális média térnyerése ellenére a papír továbbra is jelentős piaci tényező maradt. Az alacsony vásárlóerővel rendelkező fogyasztók köreiben továbbra is a papíralapú hirdetések a legnépszerűbbek. A promóciós reklámok pedig különösen őket célozzák meg, hiszen könnyen hozzáférhető és ingyenesen elérhető.

A papír ellenálló képessége a könyviparban

A 20. század végéig a papír volt a szöveg hordozója és a könyv előállításának fő költsége. A szövegek digitalizálása és a könyvek interneten keresztüli terjesztése forradalmasította a Gutenberg által elindított folyamatot.

A kiadók fő érdeke a digitalizálásban a kiadási költségek csökkentése. Azt a reményt is látták ebben a technológiában, hogy a papíralapú hordozó háttérbe szorul és átveszi a helyét az e-olvasó eszköz.

A papíralapú könyvek jól tartják magukat, mivel a kiadók bevételeinek 90 százaléka ma a papíralapú könyvkiadásból származik, ami Franciaországban 3 milliárd eurós forgalmat jelent. Ez az ellenállás minden bizonnyal összefügg a papír nyújtotta olvasási kényelemmel, de a könyv megvásárlásának és az otthoni könyvtárban tartásának szimbolikájával is.

Némethi Botond, Print&Packtech magazin

- Hirdetés -