Újult erővel tér vissza az Interpack

Küszöbön az Interpack címmel tartott előadást Máté Szilvia, a BD-Expo Kft. ügyvezető igazgatója. Az Interpack egy hároméves turnusban megrendezett csomagolóipari témájú kiállítás, amelyet utoljára 2017-ben rendeztek meg (mivel 2020-ban, a pandémia időszakában elmaradt).

Máté Szilvia bemutatta az Interpack rendezvényt számokban is: több mint 60 éve rendezték meg először (1958-ban), 3 ezer kiállító 55 országból és több mint 170 ezer látogató 169 országból. Demonstrálva ennek a jelentőségét hozzátette, hogy az ENSZ-nek összesen 182 tagországa van, vagyis majdnem az összes ENSZ-tagország képviseltette magát a rendezvényen valamilyen módon, „könnyebb felsorolni, hogy honnan nem jöttek” – jegyezte meg. A helyszínül szolgáló vásárközpont a szakember szerint akkora, mint 37 focipálya, ráadásul a legutóbbi Interpack óta bővítések és komoly korszerűsítések mentek végbe.

Ismertette a színkódokkal jelölt, pavilonokba felállított témaköröket, például a sütőipari gépeket bemutató pavilonokat kék és zöld színekkel jelölték, sárgával a csomagolóanyagokat (a szakember hozzátette, hogy csak ennél az egy részlegnél több mint ezer kiállító szokott lenni, ami már egy önálló kiállításra is elég lenne).

Máté Szilvia felsorolta a legközelebbi Interpackon előkerülő témákat, amelyek az elmúlt években szinte semmit sem változtak: gépgyártás, körforgásos gazdaság, erőforrás-menedzsment, digitális technológia, csomagolóipar és gyakorlatilag minden gazdasági-technológiai terület meg fog jelenni. Beszélt egy 2010-ben indult kezdeményezésről, amely már akkor a túlnépesedés kérdéseit fejtegette, egy demográfiai jóslat szerint 2050-re már 9 milliárd lehet a Föld népessége. A jóslat nem tűnik teljesen valótlannak, mivel 2023-ban már közel 8 milliárdan élnek a bolygónkon, a fő kérdés azonban 2010-ben is az volt, hogy a Föld képes-e eltartani 8-9 milliárd embert. A kezdeményezés az ENSZ élelmezésügyi világszervezetével együttműködve indult el, s az Interpack is bekapcsolódott ebbe.

- Hirdetés -

„A gond azzal van, hogy a megtermelt élelmiszer 30 százaléka hulladékot képez és nem használjuk fel” – jelentette ki Máté Szilvia, hozzátéve, hogy az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem jelei már Magyarországon is megtalálhatók.

Az Interpack nélkülözhetetlen szerepét abban látja, hogy mivel a technológiai és ipari szereplőknél van a szükséges logisztikai és ipari tudás ahhoz, hogy érdemben tegyenek a helyzet javítása érdekében, az Interpack egyfajta közvetítőként juttatja el a nyilvánossághoz és a szakemberekhez a megfelelő technológiai vívmányokat.

A kiállítás egy hétig tart, minden nap más téma kerül fókuszba, s az internetre is felkerülnek az elhangzottak, így később is meg lehet ezeket tekinteni.

Némethi Botond, Print&Packtech magazin

- Hirdetés -