Bepillantás a jövő nyomdájába

Kiemelkedő rendezvényt tartottak a nyomdaipari felsővezetők számára Belgrádban. A Print&Finishing elnevezé­sű eseményen 110 szakember vett részt, többek között horvát, magyar, szerb és szlovén csoportokkal. A program fókuszában a modern és hatékony könyvgyártás állt, a nyomtatástól a teljeskörű feldolgozásig. A tanulmányút résztvevői a második napon betekintést nyerhettek a belgrádi Publikum Nyomda működésébe. A teljes program a Koenig & Bauer és a Müller Martini közreműködésével jött létre, a magyar delegációt a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület vezette.

AZ INNOVÁCIÓ A DNS-ÉBE KÓDOLÓDOTT

Az íves nyomtatásról és az iparágat érintő kihívások­ról beszélt előadásában Sven Strzelczyk, a Koenig & Bauer értékesítési vezetőhelyettese. Prezentációja elején a vállalat rövid történetét ismertette, amelynek a kezdete 1812-re datálható, amikor Friedrich Koenig megépítette az első gőzzel hajtott hengeres nyomda­gépét Londonban, az innováció olyannyira bevált, hogy 1814-ben a The Times napilap is ezzel dolgozott. A Koe­nig & Bauer az alkalmazott technológia folyamatos fej­lesztését tűzte ki célul. Jelenleg a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kiaknázása jelenti a modern nyomdák lehetőségeit. Ám számos kihívással néz szembe ezen iparág: lokalizáció, regionális márkákhoz való igazo­dás; magasabb energiaköltségek – amelyek sokszor korlátozottan állnak rendelkezésre; évente körülbelül 10 százalékos infláció és növekvő alapanyagköltségek; magánkiadások csökkenése – gyógyszeripari megren­delések növekedése; széndioxid-lábnyom – hol nyom­tassak kérdése; műanyag csomagolás kiváltása papír/ karton anyagokkal; hosszabb szállítási idő, továbbá az ellátási lánc töredezettsége. „A nyomdagépek esetében is fontos, hogy intelli­gens munkaeszközök legyenek” – hangsúlyozta Sven Strzelczyk. „Az adatok jelentős szerepet játszanak a termelésben. Különböző érzékelőkkel szereltük fel a berendezéseinket, így hatékonyabb működést eredményeznek. Többek között ezeket a paramétere­ket monitorozzuk: energiafogyasztás, egyészségügyi tényezők, páratartalom, hőmérséklet, légszennye­zés – gázok, a levegő szén-dioxid-tartalma, zajszint, fényerősség, és számtalan további intelligens megol­dás eszközölhető, amely összekapcsolja a gépeket és a helyiség működését. A célunk, hogy olyan berende­zéseket biztosítsunk partnereinknek, amelyekkel nö­velhetik a produktivitásukat, automatizálhatják egyes folyamataikat, illetve csökkenthetik a selejtszámot.”

 

A JÖVŐORIENTÁLT NYOMDAI BEFEJEZŐRENDSZEREK GYÁRTÓJA

A Müller Martini családi vállalkozás, amely 1946 óta van jelen a piacon. Az innováció nagy teljesítményű mérnöki tevékenységgel párosul, s kiváló minőségű jövőorientált nyomdai befejezőrendszereket gyárta­nak ofszet és digitális nyomtatási alkalmazásokhoz. A Print&Finishing rendezvényen Roland Henn, a Mül­ler Martini ügyvezetője tartott előadást, amelyben röviden bemutatta a vállalatot, valamint ismertette a jelenlegi nyomdaipari trendeket.

- Hirdetés -

„A kutatás-fejlesztésre óriási hangsúlyt fektetünk” – emelte ki Roland Henn. „A kulcsfontosságú területek a digitalizáció, az on-demand megoldások és az integ­rált rendszermegoldások. Az innováció kiemelkedő szerepet játszik, ugyanis a könyvpiacon a volumen és a forgalom lassabb ütemben csökken, ezért a nyom­dáknak olyan megoldásokra van szükségük, amelyek maximálisan kielégítik az ügyfeleik igényeit. Jól látha­tó, hogy a könyvszakma legfőbb trendje a digitalizáció, amely arra mutat rá, hogy a hagyományos ofszet­nyomtatás piaca csökken – bár a könyvek 93 száza­lékát továbbra is ofszeteljárással gyártják. A piacon pedig új, erős szereplők jelentek meg, mint például az Amazon, LSI, Elanders.”

SZAKMAI PROGRAM IMPOZÁNS KÖRNYEZETBEN

A Print&Finishing rendezvény második napján a belg­rádi Publikum Nyomdát látogatták meg a résztvevők. Olyan könyvgyártó nyomdát tekinthettek meg, amely az elmúlt évek szisztematikus és tudatos beruházásai­nak köszönhetően mára Szerbia egyik legeredménye­sebb ilyen intézménye ebben az iparágban. Korszerű 10000 négyzetméteres telephelyén a legmagasabb kö­vetelményeknek is megfelelő gyártókapacitást építet­tek ki. A Publikum Nyomda egyedülálló számokat pro­dukál az exportpiacon, a legnagyobb ügyfeleik között megtalálhatók többek között amerikai, spanyol, olasz és kínai vállalatok is.

„A történelmet írják, ezért kezdtünk el nyomtatni” – ez­zel a felütéssel kezdte előadását Sandra Rolović, a Pub­likum Nyomda ügyvezető igazgatója. „1989-ben egy kis nyomdaként indultunk, és az igényes grafikai termékek előállítására szakosodtunk. A filozófiánk azóta sem vál­tozott, ugyanúgy magas minőségű produktumok gyár­tását végezzük, de az évek során a kis vállalkozásból külföldi piacokra szállító vállalat lett. A fejlődésünkhöz nagyban hozzájárul, hogy olyan berendezéseket hasz­nálunk, amelyek elősegítik a hatékony működést, a Ko­enig & Bauer és a Müller Martini berendezései olyan lehetőségeket kínálnak, amelyek egy korszerű nyom­dánál elengedhetetlenek. Az együttműködésünknek köszönhetően növeltük a kapacitásunkat, a terméke­ink minőségét, a gyártás hatékonyságát, emellett csök­kentettük az átfutási időt, a működési költségeket és a termeléssel kapcsolatos kockázatokat.”

A Print&Finishing eseményen nagy számban vettek részt magyar nyomdák vezetői is. Az ilyen alkalmak lehetőséget biztosítanak a hazai szakemberek számá­ra, hogy olyan ismeretekkel bővítsék a tudásbázisukat, amelyeket beültethetnek a mindennapi működésbe, és hasonló sikereket érjenek el az iparágban.

Némethi Botond, Print&Packtech magazin

- Hirdetés -