A magyar nyomdaipar formálója: meghatározó erő a technológiai fejlődésben

Az Epson 2004. május 9-én nyitotta meg magyarországi képviseletét. A vállalat hazai csapata a jeles évforduló alkalmából két legrégebbi partnerével tartott közös pikniket. Az eseményt a Copy-Depóban tartották kötetlen formában.

„Ez az alkalom a közös eredményeink ünnepléséről szól” – mondta Tóth Balázs, az LFP center marketingmenedzsere. „20 éve működik Magyarországon az Epson, és ez idő alatt rengeteget épült a közösségünk és több fontos eredményt is elértünk. A mai nap egy olyan mérföldkőhöz értünk, amit érdemes megünnepelni.”

A NYOMDAIPAR MOTORJA

Az esemény megnyitójaként és a cég japán hagyománya­inak jegyében a Taiko Hungary Japándob Egyesület adott elő és oldotta fel a hangulatot a cég országos igazgatója, Fábián Miklós beszéde előtt.

„Az Epson mára globális vállalattá nőtte ki magát” – számolt be az igazgató a vállalat fejlődéséről. „Az éves árbevételünk olyan 10 milliárd euró környékén mozog, ami összehasonlításképpen nagyjából meghaladja a ma­gyar gazdaságnak az öt százalékát, tehát jelentős tételről beszélünk. 60 környéki alvállalat működik világszerte, gyár­tásban, kereskedelemben, technológiai fejlesztésekben, és körülbelül 80 ezer alkalmazottat foglalkoztat a vállalat.”

Az igazgató a cég jövőjéről is beszélt, a nyomdaipar jövőjéről pedig azt mondta: „Sokan kérdeznek bennünket mostanában, hogy mi a nyomtatásnak a perspektívája, mi lehet a jövője ennek a területnek, amikor sok negatív hatásról és kihívásról lehet beszélni. Az utóbbi két évtized a digitalizációnak az ugrásszerű fejlődésével kezdődött, az­tán folytatódott tovább, a környezettudatos gondolkodás­nak az elterjedésével. Papírmentes irodák jöttek létre, elő­térbe került az erdők és a folyóvizek védelme. Ezek mind a nyomtatás ellen dolgoznak, de ami teljesen megváltoztatta a munkahelyi szokásokat, az a pandémia és a home office volt. Ez megingatta a nyomtatási szektort. Szóval, hogy hova tart ez, és mi lehet a kiút belőle? Mi az Epsonnál úgy gondoljuk, hogy az egyik ilyen ellenünk irányuló területet szeretnénk felhasználni, magyarán: a környezettudatos gondolkodás az egyik olyan pillér, amire mi építkezünk, és szeretnénk a jövőbe átvezetni ezt az iparágat. És itt nem csak azt értjük, hogy a mi működésünk fenntart­ható módon történjen, tehát, hogy karbonsemlegesek le­gyünk, hogy a káros gázoknak a kibocsátását már ‘93-ban megszüntette a vállalat, tehát már több mint 30 éve ezen az úton járunk. Törekszünk arra, hogy a nem újraképződő nyersanyagokat kiküszöböljük a termelésünkből, de ami talán ennél is fontosabb: nemcsak a saját működésünk­ben, de a termékeinkben is törekszünk erre a megoldásra. Itt leginkább az Epson egyedi tintasugaras nyomtatására gondolok, ami többek között hőmentesen zajlik, és a leg­több szempontból vizsgálva az egyik leginkább környezet­barát megoldás jelenleg.”

Az Epson születésnapi piknik nemcsak arról tett tanúbi­zonyságot, hogy az Epson még mindig egy vezető brand a nyomtatási szektorban, hanem arról is, hogy milyen erős a közösségük, és a Magyarországon töltött 20 év alatt meghatározó erővé fejlődtek a hazai piacon.

Feymann Zoltán

- Hirdetés -